Tízből kilenc vezető látja azt, hogy van szerepe és felelőssége a jövő alakításában.

A Bridge Budapestnél azokat a vezetőket keressük, akik ezt a felismerést cselekvésbe is fordítják.

Akik szívesen csatlakoznak a saját példájukkal is üzleti szemléletformáló mozgalmunkhoz, hogy minél több üzleti szereplőnek legyen tudatos és hosszú távú stratégiája arra, mit hagy hátra a következő generációknak.

A Bridge-ben ökoszisztémát építünk

Értékközösségünkben összekötjük és együttműködésre ösztönözzük azokat a szereplőket, akikkel együtt dolgozhatunk a következő generációkért, egy szerethetőbb és élhetőbb országért, egy méltóbb és versenyképesebb üzleti közegért. 

Gyerekek

hogy elsajátíthassák a 21. századhoz szükséges képességeket és kompetenciákat.

Szülők

hogy tudatos 21. századi szülővé váljanak, és jól támogathassák a gyerekeiket a szükséges kompetenciák megszerzésében.

Kompetenciafejlesztők

akik az iskolai rendszeren kívül is fejlesztik a gyerekeket. Több mint 200 szervezetet kapcsolunk össze.

Értékalapú cégek és vezetők

akik vállalhatóan építik az üzletet és tudják, hogy szerepük és felelősségük van a jövő alakításában.

Te olyan céget építesz, ahol majd a következő generációk is szívesen dolgoznának?

Ha igen, azért – ha még csak úton, akkor azért olvass más vezetők tapasztalatairól a Bridge Budapest Magazinunkban. Ez az üzleti élet emberi oldala.

Az értékalapú működés üzleti érdek

Olyan világban és országban szeretnénk élni, a gyerekeinket felnevelni, ahol nem csak néhány cég elkötelezett társadalmi ügyek mellett, hanem ez jelenti a vezetői normát. A Bridge vezetői példaképe a Legacy Leader. Olyan vezető, aki saját életén túl is szeretne hatással lenni a világra, és saját idejét, energiáját, szakértelmét áldozza ügyek támogatására. Szemléletformálással, példamutatással, tudatos, hosszú távú stratégiával.

Jövő generációk

Tudja, hogy ma kell tenni azért, hogy még sokáig méltó és szerethető világban élhessünk.

Jószándék

A személyes agendáján túl, mások javára is tesz.

Integritás

Tudja, hogy a vezetés nem cél, hanem eszköz – minden döntésével és tettével a hagyatékát építi.

Kezdeményezés

Hiszi, hogy minden ember hatása számít a jövőnk kapcsán – a mi felelősségünk, milyen jövőt építünk.

Bridge Vezetői Közösség

Akikkel együtt teszünk a Legacy alapú üzleti kultúra meghonosításáért.

Nagykövetek

A Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezésünk kulcsszereplői. Olyan vállalkozók, cégvezetők, akik az ügy hírvivői, üzleti történetüket és tapasztalataikat szívesen megosztják a nyilvánossággal, és segítenek felkészíteni másokat is erre a szerepre, továbbá elköteleződésükkel a Bridge Budapest támogatóivá is válnak.

Menő Cégek

Az Edisonplatform elkötelezett támogatói, akik értékalapon és hosszú távon hoznak döntéseket, és felelősen gondolkodnak a közös jövőnkről. Ezek a szereplők az anyagi támogatáson túl személyes elköteleződésükkel is a kezdeményezés mellé álltak, hogy közös erővel érjünk el valódi változást.

Mecénások

A Bridge Budapest missziójának és az Edison100-as szervezetek ügyeinek támogatói, akik éves szinten legalább 10 millió forint támogatást biztosítanak, és ezt a vállalásukat tartósan, éveken át az ügyünkre fordítják.

Stratégiai partnerek

A Bridge minden aktivitásában a társaink. Tanácsot adnak, helyszínt biztosítanak, szállítanak, hogy megvalósíthassuk a terveinket.

Mit ad a Bridge Budapest a vezetőknek?

Értékközösség

Együttműködési, kapcsolódási lehetőséget kínálunk vezetői programjainkkal, közösséget adunk neked és a cégednek is.

Fejlődés

Tudatos vezetői szereped megerősítésére törekszünk. Mentorprogramokkal, könyvlistákkal, Legacy képzésekkel, szakértői ajánlásokkal, szemléletformáló kampányokkal segítünk abban, hogy még jobb vezetői döntéseket hozhass.

Láthatóság

Minden aktivitásunkhoz megjelenési felületet biztosítunk, és igyekszünk eljuttatni a szélesebb nyilvánossághoz, hogy terjedhessen az üzleti szemléletünk.

Kiemelt programjaink​

2019 óta minden évben megünnepeljük és díjazzuk a kiemelkedő és inspiráló üzleti közösségeket, akik tevékenységükkel katalizálják a hazai vállalkozások közötti együttműködést és tudásmegosztást.

2019 óta állítjuk össze egy szakmai közösség, az Edisonplatform Gondolkodó Köre segítségével az Edison100 listát, és díjazunk kezdeményezéseket, amelyek gyerekek jövőben fontos tudását és készségeit fejlesztik.

Forbes x Bridge:
Az Év Filantrópja Díjátadó

2022 óta olyan magánembereket is ünnepelünk, akik élnek azzal a felelősségükkel, hogy esélyt teremtsenek és társadalmi egyenlőtlenségek ellen dolgozó kezdeményezéseket pártfogoljanak.

Bridge Kickoff

Évindító est, ahol bemutatjuk az aktuális év terveit, és találkozó a Bridge Közösség tagjai számára.

Vezetői és szakértői ajánlások üzleti szereplőknek, évente kétszer.

Kölcsönös vezetői mentorprogramok a Bridge Vezetői Közösség tagjai számára, tavasszal az Edison100-as kezdeményezések vezetőivel, ősszel pedig a Bridge Vezetőkkel.

Bridge Xmas

A Bridge Közösség közös ajándékkészítése az Edisonplatform Esélyt mindenkinek kategória díjazott kezdeményezése által támogatott gyermekeknek.

Hogyan kapcsolódhatsz hozzánk?

Teszteld magad és csatlakozz

A Vállalható Üzleti Kultúra önellenőrző tesztet azért hoztuk létre, hogy az üzleti szereplőknek a kitöltés során legyen lehetőségük végiggondolni, mire érdemes odafigyelni, hol tartanak a felelős üzleti magatartás, az átláthatóság és a tudatosság terén. Ha a teszt kitöltése legalább 80%-os, a vállalkozás vagy vállalat büszkén viselheti a Vállalható Üzleti Szereplő címet.

Maradjunk kapcsolatban

Hírlevelünkkel első kézből értesülhetsz a legfrissebb terveinkről, kapcsolódási lehetőségeinkről.

Böngészd a Booklisteket

Üzleti és szépirodalmi könyvlisták segítenek a tudásszerzésben. Bridge Vezetők és üzleti gondolkodók ajánlásával.

Tervezd velünk az ügye(i)det

Harmadik 1% tervezőnk segít végiggondolni, hogyan tudsz rendszeresen és következetesen társadalmi ügyeket támogatni.

Olvasd el a Legacy Riportunkat

Töltsd le a riportot, és tudd meg, hogyan vélekednek hazai üzleti szereplők arról a vezetői szemléletről, aminek alapja, hogy számít, mit hagynak maguk után.

Építsd a Legacy-dat

Legacy Leadership Programunk abban segít, hogyan lehet tudatos, hosszú távú stratégiád a vezetői lehetőségeid maximális kihasználására, mások javára is.

Szimpatikus, amiért dolgozunk? Legyél a Barátunk!

Pártolói tagságunk lehetőséget nyújt arra, hogy bekapcsolódj a közösségeink életébe, és támogatásoddal még hosszabb távra tervezhessünk és biztosíthassuk a működésünket.